egész nap zuhogott az eso, és mire rávettem magam a napi egészségugyi sétámra már szinte be is sotétedett. nem akartam messzire menni, sem a sotét sem pedig az eso miatt, így elkeveregtem a foutcára, majd be a temetoi sétányra, onnan pedig ki a cooperative storehoz, ami elott már valószinuleg régóta, egy egészen kultúráltan kinézo, féllábú homeless srác ucsorgott, csuromvizesen és remegve.
hajlamos vagyok bizonytalanul/bizalmatlanul állni ezekhez a dolgokhoz, mert nem díjaznom, ha alkoholra vagy egyéb haszontalan dolgokra koltik az általam adományozott pénzt, de annyira megsajnáltam szegényt, ahogy ázott az esoben a sapiját szorongatva, amiben talán ha húsz penny osszegyult, hogy odaadtam neki az osszes aprómat (cca. £2,20) meg az esernyomet, amit nemrég szereztem. az eso elol óvó készséget eloszor nem akarta elfogadni, mondván hogy megázom, de miután elmagyaráztam, hogy itt lakom a kozelben rábólintott és hatalmasakat koszongetve azonnal be is húzódott alá.
elmenoben még egyszer visszapillantottam rá, és néztem ahogy a kukának dolve ucsorog egyik kezében a sapkájával, másikban meg az esernyommel, és hatalmas mosollyal az arcán kíséri a lépteimet amig be nem fordultam a sarkon...
megérte az a pár perc ázás...
