szentimentálé

egész nap zuhogott az eso, és mire rávettem magam a napi egészségugyi sétámra már szinte be is sotétedett. nem akartam messzire menni, sem a sotét sem pedig az eso miatt, így elkeveregtem a foutcára, majd be a temetoi sétányra, onnan pedig ki a cooperative storehoz, ami elott már valószinuleg régóta, egy egészen kultúráltan kinézo, féllábú homeless srác ucsorgott, csuromvizesen és remegve.
hajlamos vagyok bizonytalanul/bizalmatlanul állni ezekhez a dolgokhoz, mert nem díjaznom, ha alkoholra vagy egyéb haszontalan dolgokra koltik az általam adományozott pénzt, de annyira megsajnáltam szegényt, ahogy ázott az esoben a sapiját szorongatva, amiben talán ha húsz penny osszegyult, hogy odaadtam neki az osszes aprómat (cca. £2,20) meg az esernyomet, amit nemrég szereztem. az eso elol óvó készséget eloszor nem akarta elfogadni, mondván hogy megázom, de miután elmagyaráztam, hogy itt lakom a kozelben rábólintott és hatalmasakat koszongetve azonnal be is húzódott alá.
elmenoben még egyszer visszapillantottam rá, és néztem ahogy a kukának dolve ucsorog egyik kezében a sapkájával, másikban meg az esernyommel, és hatalmas mosollyal az arcán kíséri a lépteimet amig be nem fordultam a sarkon...
megérte az a pár perc ázás...

tél & tavasz

éjszakai pókhajsza

egy kedves kis pók úgy gondolta, hogy mikozben én már majdnem bealszom az esti filmen, kibújik a laptopom alól és szép nyugisan befekszik mellém éjszakára. végulis francia ágyam van, elfért volna mind a nyolc lábával, de  meg kell mondanom- ahogy a képekbol is látszik-én nem igy gondoltam, és nagyon lelkesen feltúrtam az ágyamat, annak reményében, hogy kilapithatom okelmét.de persze nem leltem...hiába, néha minden energiádat beleadni sem elég...

torténet arról...

...hogy miért gyógyitom magam épp csokoládéval.
a sztori ott kezdodott, hogy még valamikor a múlt héten elmentem a B&Q-ba (ez kb az otthoni praktikernek felele meg) és vettem a noci kérésére egy rakat égot. ez mind szép és jó, csakhogy én a dobozon amit adott, nemigen figyeltem meg az aljzatot ezért bajonette záródásút vettem csavaros helyett, ami egy elég alapveto hiba, de ez van, a gének tehetnek róla, hogy hulye vagyok az ilyen dolgokhoz. én már feldolgoztam és reménykedem, hogy a világ majd elfogad olyannak amilyen vagyok. szóval ma visszakuldott, hogy cseréljem ki oket és hozzámvágta a blokkot, hogy battyogjak csak szépen vissza és hozzak másmilyen fajtát. én szépen vissza is docorogtem, csakhogy a kasszánál kozolték velem, a blokk nem olvasható mert van rajta egy b*szott nagy olajfolt (és tényleg) szóval visszaadhatom a rossz égoket, de ha másikat akarok venni azt ki kell fizetnem. én perszeháthogyne teljesen zavarba jottem a váratlan konfliktustól (meg attól, hogy a kasszásnoci valami olyan akcentust beszélt, amit talán yorkshire kornyékén tapasztalhat az ember. kb olyan volt mint amikor a pesti paraszt próbál meg szóbaelegyedni az izesen beszélo székely bácsival) és nagy gyorsban mondtam, hogy oké, akkor vissza az egészet, majd a hostmotherem elintézi, és szó szerint kimenekultem a boltból.
mikor hazaértem vettem csak észre hogy a no kozben kétszer hivott, meg sms-t is kuldott, hogyha már ott vagyok, akkor hozzak a gyereknek pizzát, szal nagy lelkiismeretesen-hogyha már olyan elb*szott vagyok, hogy egypár nyomorék égot nem tudok kicserélni- visszamentem az olaszlepényért. ezt nem nagyon ragoznám, elég az újboli megaláztatásomhoz annyi, hogy persze ahhoz a fajta pizzához, amit én vásároltam járt két ajándék bagett amit a kasszáspasinak kellett kibányásznia a hutopultból, mert bennem az elozmények hatására már nem maradt annyi turelem, hogy elolvassam a feliratot. mindezenkozben négyszáz ember toporgott mogottem a sorban.egy élmény volt. végul kiszabadultam onnan is. ezekután mentem el a másik boltba, ahol beszereztem a mai este hozzávalóit, elhatározva, hogy a sárga foldig eszem magam csokival és csipszel (pedig ilyet nagyon nem szoktam mostanában).
idokozben heveny jókedvet eredményezett az otthonról jott noi kolnitol illatos képeslap, amin nyuszik ulnek és bódog húsvétot kivánnak. (azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy a noci eros érdeklodést mutatott az irányba, hogy vajon miért noi kolnis levelet kapok) ezek után természetesen kotelezonek éreztem, hogy hazám szokásainak egy újabb gyongyszemét tárjam az angol nemzet elibe, és elmagyarázzam a locsolás mibenlétét. adva az életérzésnek, és gondolom a csokitúladagolás mián azóta kiscsirkéket, nyuszikat és húsvéti sonkákat vizionálok.

na nem azért, de az milyen dolog, hogy elkérik a személyimet egy levélátvevés aláirásához, mert nem nézik ki belolem a 18-at? ráadásul nem is ez a durva, hanem hogy ennek a postásnak már vagy otszor irtam alá ezelott...

egy nehéz hét hétvégéje

a szorgos-dolgos-bajos hétkoznapok végulis egészen korrekt novéremnél toltott hétvégében végzodtek.

természetesen kihagyhatatlan volt  a sok nevetés (vacak szóviccek kitalálása), a vásárlás, kavargás, fozés (az ebéd este nyolcra lett készen), zenebomboltetés hangosan a kocsiban és egyutt éneklés (vagy legalábbis annak az imitálása) némi bénázás, nehogy egyszeru legyen az élet és a hajfestés (hát persze, hogy megint kikarmoltam a kesztyut és megfogta a festék a kormomet).

ma reggeli londoni utamon pedig felfedeztem az evolúció újabb csodáját, az oltonyos-nyakkendos-aktatáskás-jólfésult férfiakat futócipoben fehér zoknival. a kiskosztumos futócipos (szerintem értheto, hogy nem akarnak magassarkúban utazni) nokhoz már hozzá vagyok szokva, mert az bizony londoni betegség, de ez annyira új volt, és érthetetlen (mert úgy gondolnám a férfiak szépcipoje nem kényelmetlen) , hogy sikeresen zavarba hoztam gyanakvó pillantásaimmal egy fiatalabb tagot.

alkohol...hol...hol

csak hogy ez az este se teljen unalomban, a gyerek elhatározta, hogy feldobja a hangulatot, és megkezd egy uveg seritalt. miután az anyja azt sikeresen elkobozta tole, nagy duzzogva bevonult a szobájába és szétpakolt, szétvert, szétrámolt megint mindent.

christiana meg én attol félve, hogy a gyerek tovább folytatja alkoholizalási kisérleteit, elzártuk az osszes kézreeso piát, ami nem volt kevés (becslésként az itteni készletbol legalább egy hétig tudna szilveszterezni egy kisebb baráti társaság).

akkor nézzuk csak a mérleget...már van egy bezárt emeleti szoba, amiben a kiscsaj számitógépe, TV-je, laptopja és netbookja lapul, most a lenti tárolóba el lettek zárva az alkoholos italok, és holnap le lesz lakatolva a dolgozószoba is, amiben a router figyel...
ha végiggondolom, egyszerubb lenne elzárni a gyereket (persze ilyet au pair nem mondd...de komolyan csodálkozom, hogy még mindig nem jegyeztettem elo magam vasectómiára)