tél & tavasz

éjszakai pókhajsza

egy kedves kis pók úgy gondolta, hogy mikozben én már majdnem bealszom az esti filmen, kibújik a laptopom alól és szép nyugisan befekszik mellém éjszakára. végulis francia ágyam van, elfért volna mind a nyolc lábával, de  meg kell mondanom- ahogy a képekbol is látszik-én nem igy gondoltam, és nagyon lelkesen feltúrtam az ágyamat, annak reményében, hogy kilapithatom okelmét.de persze nem leltem...hiába, néha minden energiádat beleadni sem elég...

torténet arról...

...hogy miért gyógyitom magam épp csokoládéval.
a sztori ott kezdodott, hogy még valamikor a múlt héten elmentem a B&Q-ba (ez kb az otthoni praktikernek felele meg) és vettem a noci kérésére egy rakat égot. ez mind szép és jó, csakhogy én a dobozon amit adott, nemigen figyeltem meg az aljzatot ezért bajonette záródásút vettem csavaros helyett, ami egy elég alapveto hiba, de ez van, a gének tehetnek róla, hogy hulye vagyok az ilyen dolgokhoz. én már feldolgoztam és reménykedem, hogy a világ majd elfogad olyannak amilyen vagyok. szóval ma visszakuldott, hogy cseréljem ki oket és hozzámvágta a blokkot, hogy battyogjak csak szépen vissza és hozzak másmilyen fajtát. én szépen vissza is docorogtem, csakhogy a kasszánál kozolték velem, a blokk nem olvasható mert van rajta egy b*szott nagy olajfolt (és tényleg) szóval visszaadhatom a rossz égoket, de ha másikat akarok venni azt ki kell fizetnem. én perszeháthogyne teljesen zavarba jottem a váratlan konfliktustól (meg attól, hogy a kasszásnoci valami olyan akcentust beszélt, amit talán yorkshire kornyékén tapasztalhat az ember. kb olyan volt mint amikor a pesti paraszt próbál meg szóbaelegyedni az izesen beszélo székely bácsival) és nagy gyorsban mondtam, hogy oké, akkor vissza az egészet, majd a hostmotherem elintézi, és szó szerint kimenekultem a boltból.
mikor hazaértem vettem csak észre hogy a no kozben kétszer hivott, meg sms-t is kuldott, hogyha már ott vagyok, akkor hozzak a gyereknek pizzát, szal nagy lelkiismeretesen-hogyha már olyan elb*szott vagyok, hogy egypár nyomorék égot nem tudok kicserélni- visszamentem az olaszlepényért. ezt nem nagyon ragoznám, elég az újboli megaláztatásomhoz annyi, hogy persze ahhoz a fajta pizzához, amit én vásároltam járt két ajándék bagett amit a kasszáspasinak kellett kibányásznia a hutopultból, mert bennem az elozmények hatására már nem maradt annyi turelem, hogy elolvassam a feliratot. mindezenkozben négyszáz ember toporgott mogottem a sorban.egy élmény volt. végul kiszabadultam onnan is. ezekután mentem el a másik boltba, ahol beszereztem a mai este hozzávalóit, elhatározva, hogy a sárga foldig eszem magam csokival és csipszel (pedig ilyet nagyon nem szoktam mostanában).
idokozben heveny jókedvet eredményezett az otthonról jott noi kolnitol illatos képeslap, amin nyuszik ulnek és bódog húsvétot kivánnak. (azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy a noci eros érdeklodést mutatott az irányba, hogy vajon miért noi kolnis levelet kapok) ezek után természetesen kotelezonek éreztem, hogy hazám szokásainak egy újabb gyongyszemét tárjam az angol nemzet elibe, és elmagyarázzam a locsolás mibenlétét. adva az életérzésnek, és gondolom a csokitúladagolás mián azóta kiscsirkéket, nyuszikat és húsvéti sonkákat vizionálok.

na nem azért, de az milyen dolog, hogy elkérik a személyimet egy levélátvevés aláirásához, mert nem nézik ki belolem a 18-at? ráadásul nem is ez a durva, hanem hogy ennek a postásnak már vagy otszor irtam alá ezelott...

egy nehéz hét hétvégéje

a szorgos-dolgos-bajos hétkoznapok végulis egészen korrekt novéremnél toltott hétvégében végzodtek.

természetesen kihagyhatatlan volt  a sok nevetés (vacak szóviccek kitalálása), a vásárlás, kavargás, fozés (az ebéd este nyolcra lett készen), zenebomboltetés hangosan a kocsiban és egyutt éneklés (vagy legalábbis annak az imitálása) némi bénázás, nehogy egyszeru legyen az élet és a hajfestés (hát persze, hogy megint kikarmoltam a kesztyut és megfogta a festék a kormomet).

ma reggeli londoni utamon pedig felfedeztem az evolúció újabb csodáját, az oltonyos-nyakkendos-aktatáskás-jólfésult férfiakat futócipoben fehér zoknival. a kiskosztumos futócipos (szerintem értheto, hogy nem akarnak magassarkúban utazni) nokhoz már hozzá vagyok szokva, mert az bizony londoni betegség, de ez annyira új volt, és érthetetlen (mert úgy gondolnám a férfiak szépcipoje nem kényelmetlen) , hogy sikeresen zavarba hoztam gyanakvó pillantásaimmal egy fiatalabb tagot.

alkohol...hol...hol

csak hogy ez az este se teljen unalomban, a gyerek elhatározta, hogy feldobja a hangulatot, és megkezd egy uveg seritalt. miután az anyja azt sikeresen elkobozta tole, nagy duzzogva bevonult a szobájába és szétpakolt, szétvert, szétrámolt megint mindent.

christiana meg én attol félve, hogy a gyerek tovább folytatja alkoholizalási kisérleteit, elzártuk az osszes kézreeso piát, ami nem volt kevés (becslésként az itteni készletbol legalább egy hétig tudna szilveszterezni egy kisebb baráti társaság).

akkor nézzuk csak a mérleget...már van egy bezárt emeleti szoba, amiben a kiscsaj számitógépe, TV-je, laptopja és netbookja lapul, most a lenti tárolóba el lettek zárva az alkoholos italok, és holnap le lesz lakatolva a dolgozószoba is, amiben a router figyel...
ha végiggondolom, egyszerubb lenne elzárni a gyereket (persze ilyet au pair nem mondd...de komolyan csodálkozom, hogy még mindig nem jegyeztettem elo magam vasectómiára)

gyereknevelés fail

tegnap délután a gyerek megint szétkapta a dolgozószobában a routert miután nem netezhetett majdpedig módszeresen beverte kalapáccsal a monitort. ezek után beviharzott a konyhába kiboritotta a kukát szétszórt egy rakat fottrizst és valami porkoltszeru ocsmányságot, majd pedig elkoszont és elment játszani a barátaival.
namost....anyukám sosem volt elég szigorú velem,-legalábbis egyesek szerit el vagyok kényeztetve- de azért ha ilyet csináltam volna, nem maradt volna kovetkezmenyek nélkul, hanem valoszinuleg eljott volna értem a barátokhoz, és a fulemnél fogva rángat haza. és a legszebb, hogy igaza lett volna. ennek a gyereknek is csak egyszer kéne házimunkával ledolgoznia a monitor árát amit tonkretett és sosem  csinálna még egyszer ilyet.
most én szenvedek miatta, ugyanis csak addig van netem amig tanisha nem jon haza, mert félo, ha meglátja az osszerakott routert újra szétkapná....(de ez is milyen már, hogy nekunk kell félni a gyerektol....)

esti szosszenet

lent császkálok a konyhában, konstatálom, hogy valaki már megint elfogyasztotta a citromlevemet, amikoris benyit christiana, és ezt a pár sort intézi hozzám:
hostmother: on friday...
én: yes? (na mondom megint éjszakás is leszek, mert megy bulizni.az idegtol már elszorul a torkom, nehezen veszem a levegot, kozelit a kezem a kotélhez, méregetem a kertben az almafa legvastagabb ágát...a turelmem is elfogyott, hacsak nem fizet óránként plusz hat fontot elkuldom a fenébe)
hostmother: tanisha go to a club (itt azért már konnyebben veszem a levegot, vállakról lekerul a súly)...also on monday and tuesday...so we have some Peace (érezhetoen nagybetuvel kimondva)....nyehehehehe
na ez a ciki, hogy a saját anyád le akar rázni a nyakáról, nem a faláb....

lehet, hogy csak én voltam nagyon szelid gyerek, de teljesen biztos vagyok benne, hogy 11 évesen már volt annyi eszem, hogy ne próbáljak meg megfojtani valakit egy pórázzal.
az utóbbi napokban nem csak egy gyerekre hanem rogton otre, hatra kell vigyáznom-attol fuggoen, hogy éppen hányan jonnek át az uctából-és a turelmem kegyetlenul kezd megfogyatkozni. nem csak azzal van a baj, hogy hulyeségeket csinálnak, hanem azzal is, hogy amikor megállitanám oket, ugy egyáltalában nem figyelnek rám. eloszor persze arra gyanakodtam, hogy a még nem teljesen jó beszédem miatt néznek hulyének és ezért nem érdekli oket, hogy mit mondok, de mint utolag bebizonyosodott, nem itt van a hiba, merthogy hostmotherom intelmei sem zavarják oket.
mindezen dolgok ellenére van egy eros gyanúm, hogy ezt a fajta agressziót tanisha hozza ki beloluk, mert ha nem már halottak lennének, ugyanis legtobbjukre tudomásom szerint nem figyelnek sem a szuleik (mert dolgoznak) sem au pairek (mert nincsenek).

amiért érdemes au pair-nek menni

ma anthony- tanisha egyik játszópajtása- az olembe ult, hogy meséljek neki magyarországról, milyen is az, hol van, kik élnek ott, mit csinálnak, egyebek. elkezdtem neki magyarázni, hogy van európa és magyarország azon belul egy kicsi ország, van benne két nagy folyó, egy nagy tó,de tenger speciel nincs, van pár alacsonyabb hegy, meg alfold, ahol az férfiak podort bajusszal, lobogós gatyában ostortpattogtatnak. azt nem tudnám megmondani, miért pont ezekrol a dolgokról meséltem neki-kissé sztereotip volt a szovegem, de egy gyereknek most mit mesélsz egy országról, nem?- de lényeg a lényeg, hogy nagyon élvezte. amikor befejeztem a mesélosdit felnézett rám, hatalmas, értelmes szemekkel, és kozolte, hogy én nem is vagyok olyan borzaszto mint ahogy tanisha meséli sot kifejezettem kedves vagyok és o titokban innentol szeretni fog akármit is mondd neki a kislány!:) na ilyen pillanatok miatt érdemes au pairnek lenni!

napozás

mielottt kijottem londonba sohasem voltam képes igazán megérteni azokat az embereket, akik órákat toltottek a napon kiterulve, hogy némi szinhez jussanak, mert én azon szerencsések kozé tartozom, akik észrevétlenul és minden nagyobb erofeszités nélkul barnulnak le. persze ennek meg van az a hátránya, hogy a rovidnadrág, a póló és/vagy furdoruha pántja mindig fehér csikokat, részeket hagy a boromon. otthon nem preferáltam ha barna vagyok, mert sokkal inkább szerettem volna a szép sápadt boru, sotét hajú és ozike szemu lányok csoportjába tartozni, de itt kint világossá vált, hogy az én borom barnaság hiján csak betegesen fakónak tunik és kulonben sincs meg bennem az a bizonyos szofisztikált báj, amit a sápadt lányokhoz kot az ember (legalabbis én).

szóval mostanság lesem a legrovidebb idointervallumot is, amikor kisut a nap és igyekszem kiheveredni a pázsit legkevésbé árnyékos részére(ami bonyolult meló mert zsebkendonyi kertunk van rengeteg fával), hogy némi egészséges barnaságra vagy legalábbis kevésbé beteges sápadtságra tegyek szert.

nyár van, nyár...

avagy tavasz van, tavasz....a tegnapi ronda felhos, esos, szeles ido az éjszaka folyamán elsunnyogott, hogy átadja a helyét egy jóval élvezhetobb 20 fok koruli homérsékletnek. ez alkalomból végre én is megsétáltattam az egyetlen szem nyári ruhámat amit magammal hoztam. na nem volt nagy séta, mert csak a zoldségesig tipegtem el és azt is kardigánban meg harisnyásan, mert bár már szoktam az itteni idojárást, még mindig nem vagyok fagyállós.
a napsutéses órák számával arányosan egyre no az a vágyam is, hogy minél elobb szert tehessek egy kerékpárra...ha már sajátot nem érdemes vennem legalább tesómét meg kéne csináltatni, hogy a hétvégékre kétkereket noveszthessek.

végre sikerult megfejtenem a ballonkabátban, pórázzal de megmagyarázhatatlanul kutya nélkul sétáló bácsi talányát. a megfejtés roppant egyszeru, a bácsinak van kutyája, csak picike és a ballonkabát alá van rejtve, ahonnan elégedetten kukucskál kifelé, ha naposabb az ido. hogy ennek ellenére a bácsinál miért van mégis póráz, azt nem sikerult még kiokumlálnom, de hirtelenjében ezek jutottak eszembe:
a. a kutyus pici és fázós és azért van a kabát alatt mert a bácsi melengeti
b. a bácsi oreg és fázós és kutyakazánnal fut a kabátjában
a mai nap folyamán tovabbá szert tettem egy miniatur udvarlóra is, aki a brit sármorok higgadt udvariasságával nyújtott át egy szál rózsát, majd pedig mindenki kozul elsonek nekem mutatta meg az érmet amit a suliában nyert. szóval teljesen le vagyok nyugozve!

pár perccel ezelott még vigan aludtam az iróasztalomra konyokolve.most, hogy végre ágybakerultem, olyan éjfél utáni vitalitás vett rajtam erot, amirol tudom, hogy késobb keservesen meg kell fizetnem...kegyetlen világ.
(még azelott feljegyzem mielott kimegy a fejembol, azt álmodtam, hogy egy hatalmas columbó fele esokabáttal a kezemben -amiben minduntalan elbotlok- rohangászom egy bevásárlókozpontban a novérem után aki csipkés alsónemuben, magassarkúban, 70 évek divatját idézo dauerolt hajjal és muszempillásan, voros rúzsosan fut elolem...na ezt fejtse meg valaki)

tévedni emberi dolog...

épp ezért jo sokszor elofordul az élet során. úgy tunik én is tévedtem egy jólesot, amikor már temettem a délelotti hosszú pihizéseket, a gyerekzsivaj nélkuli ebédeket és a nem percenként lepusztuló konyhát, mert a gyerek minden ellenkezo nemu jel dacára MA SULIBA MENT! reggelinél, amikor mindenzt konstatáltam, megszólalt az égi kar meg a d-dúr és kis hiján én is hangos Hallelujákban tortem ki. a kedvemet egyedul az rontotta el, hogyha ezt tegnap kitalálja ma délelottre beszerveztem volna valami programot.például átruccantam volna a szomszédos városba korulnézni a craftshopban meg a turkálóban. vagy bebattyoghattam volna a Morrisonsba mascarponéért, hogy végre megcsinálhassam a tiramisut amit már vagy egy hete halogatok, épp azért mert a gyerek itthon van. mindegy, tobb is veszett mohácsnál mint a mai lustálós napom.

(azért a délelotti lustálkodást jol ledolgoztam ma délután amikor ot gyerek rohangált korulottem, szóval lehet jobb is, hogy rápihentem)