természetesen kihagyhatatlan volt a sok nevetés (vacak szóviccek kitalálása), a vásárlás, kavargás, fozés (az ebéd este nyolcra lett készen), zenebomboltetés hangosan a kocsiban és egyutt éneklés (vagy legalábbis annak az imitálása) némi bénázás, nehogy egyszeru legyen az élet és a hajfestés (hát persze, hogy megint kikarmoltam a kesztyut és megfogta a festék a kormomet).
ma reggeli londoni utamon pedig felfedeztem az evolúció újabb csodáját, az oltonyos-nyakkendos-aktatáskás-jólfésult férfiakat futócipoben fehér zoknival. a kiskosztumos futócipos (szerintem értheto, hogy nem akarnak magassarkúban utazni) nokhoz már hozzá vagyok szokva, mert az bizony londoni betegség, de ez annyira új volt, és érthetetlen (mert úgy gondolnám a férfiak szépcipoje nem kényelmetlen) , hogy sikeresen zavarba hoztam gyanakvó pillantásaimmal egy fiatalabb tagot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése