Londonban szerdán leesett az elso hó.
Sosem hittem volna, hogy vannak a Európában emberek akik ennyire nem tudnak mit kezdeni ezzel az idojárási jelenséggel. Pedig az angolok tényleg nem mennek vele semmire.
Kezdem ott, hogy itt bizony nincsenek hókotró autók-ehhez csendben teszem csak hozzá, hogy egész három évvel ezelottig nem is igen volt rájuk szukség- ami igencsak megneheziti a kozlekedést úgy általában, de foleg a reggelenkénti csúcsforgalmat teszi kellemetlenné. Nem egy nagy élmény az emeletes busszal araszolni Brixtonon keresztul másfél órát, fagyott láb és kéz ujjakkal, és hangos utastársakkal. Ha leszállsz a buszról, sem lesz konnyebb semmivel a kozlekedés, ugyanis az angol olyan nép ami még csak ismerkedik az útsózás és a hókotrólapát szavakkal, ebbol kovetkezik, hogy a járdák jékpályákká avanzsáltak. El lehet képzelni amint egy marék ember lekuzdi magát a buszról- kozuluk szinte kivétel nélkul akad egy, aki már itt seggre esik, de a szerencsésebbek eljutnak egesz a buszmegálló lejtos végéig-majdpedig osszeszoritott fogakkal és fenékkel, billegve mint egy csapat agyalágyult pingvin, elindul a dolga irányába. Ha szerencsés vagy akkor senki sem fog esés kozben beléd kapaszkodni.Abból is látszik, hogy én nem vagyok a szerencse kegyeltje, hogy ma a betonon koppant a fejem, mert egy noci engem gondolt szilárd kapaszkodónak,és csak akkor ébredt rá súlyos tévedésére amikor koppant a fejunk a betonon.Szerencsére nem fajt és bajom sem lett-leszámitva egy kék folttol a hátsómon- a haj-sapka-kapucni kombó megvédett, de azért nem akarnám megismételni. Az esés egyetlen pozitivuma, hogy az emberek segitettek felkászálódni és senki sem nevetett ki minket, habár mi ketten a nocivel jót rohogtunk saját magunkon és kolcsonos bocsánatkérés és hálálkodás után elcsúszkáltunk a dolgunkra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése